Gyógymasszőr háttér

Rólam

Sport és a masszázs

Láncos Emese sportoló
Láncos Emese vagyok. Budapesten születtem, kertvárosban nőttem fel. Gyerekkorom óta kosárlabdázok, több csapatban is megfordultam. Minden korosztályban sokat játszottam, és ahogy nőtt a terhelés, szükségét éreztem a masszázsnak. Ezért vettem részt az első kezelésen. Be kell valljam, hogy az első masszázs nagyon fájt, annyira be voltak feszülve az izmaim. Utána azonban úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Ezek után hetente jártam masszázsra, és szükségét is éreztem a kezeléseknek. A mai napig sportolok, és érzem, hogy szükség van a terápiára.

A saját példámon kívül az egyik unokatestvéremnél tapasztaltam meg a masszázs pozitív hatásait. Neki veleszületett egészségügyi problémái vannak. Gyakran kísértem el mindenféle speciális kezelésre, és ezek miatt kezdtem el azon gondolkodni, hogy én is ezzel foglalkozzak. Sikeres érettségi után így gyógymasszőri irányba indultam. Két éves OKJ-s képzésen vettem részt, nappali tagozaton. Sikeres vizsgát téve 2019-ben megszereztem a végzettséget.

Gyógymasszőrből saját masszázs stúdió

Láncos Emese svédmasszőr
Ezt követően egy kis vállalkozásban kezdtem dolgozni, ahol munkahelyi masszázs szolgáltatást kínáltak. Különféle irodákba jártunk ki, és az ott dolgozóknak nyújtottunk frissítő, lazító kezelést. Majd 2020 januárjában a Széchenyi Fürdőben – ugyancsak egy családi vállalkozásban – kezdtem dolgozni.

A koronavírus mindkét munkahelyemet érintette, és nem csak a maszkviselésben. Kénytelenek voltak bezárni. Az egyik masszázsszolgáltató újranyitott egy rövid időre, de később véglegesen be kellett zárnia kapuit.
Számomra egyértelmű volt, hogy továbbra is szeretnék gyógymasszőrként segíteni másokon, így született meg saját stúdióm: a BeActive Masszázs, vele együtt weboldalam a beactivemasszazs.hu.
Tudásomat folyamatosan továbbfejlesztem, hogy minél sokoldalúbban, különböző masszázs technikákkal tudjak vendégeim rendelkezésére állni.
Kedves, őszinte, megbízható, embernek tartom magam. Fontos számomra a pontosság, az egymás iránti tisztelet.
Igyekszem mindenben a jót meglátni, a mottóm: Be Positive, Be Active! 😊

Így tudsz időpontot foglalni

Először is keress meg valamelyik elérhetőségemen! Ha nem veszem fel a telefont, akkor éppen masszírozok, de ígérem, amint van lehetőségem, visszahívlak. Emailre 24 órán belül visszajelzek.
Másodszor fontos, hogy tudd: masszázs közben csak Rád fogok koncentrálni! Elmondom, mit miért csinálok éppen, és hogy milyen pozitív hatásai vannak. Ha bármilyen kérdésed lenne, nyugodtan kérdezz, mindere válaszolni fogok.
A masszázs befejezése után pedig átbeszéljük, hogyan érdemes folytatni, hány kezelést ajánlok, és azokat milyen gyakorisággal. Legvégül kitűzünk egy közös célt az egészséged érdekében, ami felé együtt fogunk haladni.

Telefonon:
E-mailben:
Űrlapon:

Görgess lejjebb!

Csomagban olcsóbb

30 perces masszázsbérlet

31 500 HUF

40 perces masszázsbérlet

49 500 HUF

60 perces masszázsbérlet

72 000 HUF

90 perces masszázsbérlet

99 000 HUF

10 alkalmas bérlet 9 darab árán!

Bármely csomag esetén,
legfeljebb 3 hónapos felhaszálhatósággal.

Küldj üzenetet

    Telefonálni szeretnél?

    Hívj bizalommal a +36 20 233 6026 -os számon! A hívásokat Láncos Emese fogja felvenni. Minden kérdésben szívesen segítek neked. Masszázs közben nem tudom felvenni a mobilt, ezzel nem szeretném megzavarni a pihenést. Mindenkit visszahívok, amennyiben számodat kijelzi a telefon.

    Vagy inkább e-mailben keresnél?

    Nyugodtan írj a info@beactivemasszazs.hu címre! Igyekszem legkésőbb a következő munkanapon válaszolni a megkeresésedre.

    Az adataid biztonságban vannak

    Ne aggódj, az itt megadott adataidat érzékeny adatként kezeljük. Kizárólag időpontegyeztetés, kapcsolattartás céljából szükséges.